Szekszárdi FGKC – Szentendrei NKE  25-41 (14-20) Ifjúsági mérkőzés

LU19 II. osztály-Nyugat
5. forduló

Vezette: Drinóczi B., Szabadi T.  40 néző
Kiállítások: 4 perc, illetve 6 perc.
Hétméteresek: 4/3, illetve 6/6.

Szekszárdi FGKC: Nagy A. (kapus) – Kepics L. 3 – Orbán E. 1 – BOGNÁR ZS. 11(3) – Köbli Á. 4 – Szommer L. 1 – SZENTES L. 5
Csere: Péti A. (kapus) – Szalai Sz. (kapus) – Müller K. – Tompai L. – Pataki N. – Kutassy E.

Eredmény alakulása:
11. perc 6-6,
26. perc 12-16,
40. perc 18-27.

Tabajdi Ferenc: Négy meghatározó játékosunk nélkül, öt 2008-as születésű első éves ifistával álltunk fel a találkozóra, így a céljaink is szerényebbek lehettek. Próbáltuk felvenni a versenyt a jóval erősebb vendégekkel. Soha nem látott kezdővel, támadásban csináltunk ügyes dolgokat, de az eladott labdák miatt lassan nőni kezdett a különbség. A védekezésben nem tudtuk megállítani a gyorsabb szentendreieket.
A második félidőben Bognár Zs. kisebb sérülést szenvedett és a holnapi felnőtt mérkőzés miatt már nem játszattam. Szentes L. maradt az egyetlen ifi korú a pályán és tovább “nyílt az olló”. Gratulálok a látogatók jogos győzelméhez, de úgy gondolom, hogy korrekt játékvezetés mellett jóval kisebb lett volna a különbség.