Szekszárdi FGKC-PEAC  40-23 (23-8) Ifjúsági

Női Ifjúsági II. osztály-Nyugat
6. forduló

Vezette: Meilinger Zs., Szabadi T.  30 néző
Kiállítások: 4 perc, illetve 4 perc.
Hétméteresek: 4/4, illetve 3/3.

Szekszárdi FGKC: Nagy A. (kapus) – Link A. 1 – SZOLNOKI N. 5 – BOGNÁR ZS. 10(4) – BAKSAI B. 6 – BORDÁN A. 10 – MÜLLER D. 4
Csere: KUTASI S. (kapus) – Lambert V. 2 – Tóth V. – Bencze D. – Sárosi Zs. 1 – Mendi M. 1 – Bucskó G.

Mérkőzés alakulása:
13. perc 9-7,
47. perc 30-18.

Tabajdi Ferenc: Nagyon passzív védekezéssel kezdtünk, a kapuban is gondok voltak. Támadásban jól teljesítettünk és a 13. perctől hátul is minden megoldódott. 17 perc alatt 14-1-es szakaszt játszottunk.
A második félidő elején csak az emberfogással kísért Bordán A. maradt a pályán. Az ellenfelünk nyitott védekezésre váltott, ami ellen sorban adtuk el a labdákat, így könnyű gólokkal közelebb jöttek a pécsiek. Bognár, Baksai, Szolnoki visszaállásával kiegyenesedett a támadásunk, de javult egy kicsit a védekezés is. Külön örömet okozott, hogy Baksai B. remekül megoldotta Szabó K. elleni védekezést, aki a hétvégi felnőtt meccsen is gondot jelentett számunkra.