Szekszárdi FGKC – Gárdony-Pázmánd NKK 41-18 (21-9) Ifjúsági mérkőzés

LU19 II. osztály-Nyugat

10. forduló
Vezette: Csányi T., Gadányi T. 50 néző
Kiállítások: 10 perc, illetve 12 perc + 1 piros lap (Süle D.)
Hétméteresek: 8/5, illetve 5/3.

Szekszárdi FGKC: Nagy A. (kapus) – Csorba K. 2 – BUCSKÓ G. 1 – BOGNÁR ZS. 17(4) – BAKSAI B. 16(1) – Pataki N. 1 – Szentes L. 2
Csere: SZALAI SZ. (kapus) – Péti A. (kapus) – Kepics L. – KÖBLI Á. 2 – Szommer L. – Tompai L. – Kutassy E. – Hadnagy H.

Eredmény alakulása:
10. perc 6-1,
40. perc 28-13,
51. perc 34-14.

Tabajdi Ferenc: Ha valaki ránéz a tabellára, gondolom megérti, hogy miért szerettem volna minél nagyobb különbséget az eredményben. Ezt a lányok megértették, és a kérésemet a koncentrációról nagyobb részben betartották. A második félidő elején kellett csak “belenyúlni” egy időkéréssel. Támadásban a Bognár Zs.-Baksai B. páros megoldhatatlan feladatot okozott a vendégeknek, de többeknek voltak ügyes pillanataik. A védekezésben az első tíz perc után több volt a hiba, de a becserélt Szalai Sz. a kapuban végig jól teljesített. Még egy mérkőzésünk van vissza az őszi szezonból. Dunakeszin nem mi leszünk az esélyesek, de talán tudunk meglepetést okozni.