Szekszárdi FGKC – BBSC Balatonboglár  34-21(16-12) NB II felnőtt mérkőzés

Az első félidő végétől „jöttünk meg a meccsbe”!

Vezette: Rozina L., Ujvári L.   150 néző
Kiállítás: 2 perc, illetve 10 perc.

7 m-es: 10/9, illetve 3/3.

Szekszárdi FGKC: Szalai Sz. (kapus) – Ambrus K. 1 – Biró F. 1 – Nagy Sz. 11/9 – TÓTH B. 7 – FEHÉR T. 8 – Reisch G.
Csere: Kutasi S. (kapus) – Nagy A. (kapus) – KAPÁS T. 2 – Feri D. – Bencze D. – Kocsis A. – Szolnoki N. 1 – Balázs K. 3

A vendégcsapat kezdett jobban (5. perc 1-3). Hamar egyenlítettünk, de nagyobb előnyre azonban nem tudtunk szert tenni. A teljesítményünk az előző heti gyenge formát idézte. Különösen a védekezésben és a ziccerek kihagyásában „jeleskedtünk”. Nagy Sz. remek játéka kompenzált ebből valamit. A bogláriak NEKA-s játékosát, Szöllősi F.-t nem tudtuk tartani. A hetedik találatával egyenlítettek a Balaton-partiak (22. perc 12-12). Tóth B. lőtt egy bravúros gólt, majd egy öt perces gólcsend után az utolsó két percben még háromszor voltunk eredményesek. Ezekben a percekben kezdett összeállni a védekezésünk.
A második félidőben folytatódott ez a tendencia, a szebbik arcát mutatta a csapat. Nagy Sz. mellé jó teljesítményt mutatva csatlakozott Tóth B. és Fehér T. is. A később pályára kerülő Balázs K. és Kapás T. is javított az összképen, szép gólokat lőttek. Bencze D. vezérletével a védekezés sokat javult, és az utolsó harmadban Szalai Sz. is többet védett. Folyamatosan „nyílt az olló”, és csak azért nem lett nagyobb a különbség, mert ziccerek komoly mennyisége maradt ki.

Tabajdi Ferenc:
Óriási súly és magasság hátrányban voltunk a belső posztokon. Mivel keveset segítettünk egymásnak, állandóan egy-egyben kellett védekeznünk, amit nem tudtunk megoldani. Amint a meghatározó embereik kezdtek fáradni, és a mi védekezésünk javult, nagy lett a különbség. A kispadról érkező játékosok – Balázs K., Kapás T., Szolnoki N. – ma jelentősen hozzá tudtak tenni a teljesítményünkhöz.
Csak azt a sok ziccert tudnám feledni……

felvétel a mérkőzésről…

[poll id=”3″]