Siófok KC U22 – Szekszárdi FGKC  24-32 (11-15) Felnőtt

NB II Női Dél-Nyugat
9. forduló

Vezette: Szászfai Cs., Tasnádi L.  29 néző
Kiállítások: 2 perc, illetve 4 perc.
Hétméteresek: 6/4, illetve 8/7.

Szekszárdi FGKC: Nagy A. (kapus) – KAPÁS T. 5 – Lengyelfalusy V. 1 – Fehér T. 7(7) – GULYA K. – CSAJKÓ E. 5 – Bognár Zs. 2
Csere: Schell G. (kapus) – Kutasi S. (kapus) – RÁCZ A. 6 – KERINGER K. 3 – Gulyás L. 1 – Dinnyés D. 2 – Bordán A.

Eredmény alakulása:
17. perc 8-7,
22. perc 8-11,
45. perc 17-24,
54. perc 19-29.

Bordán Anna: A felállt fal elleni támadásban jó megoldásokkal kezdtünk, de hiányoztak a lerohanás gólok. Mivel jobb oldalon voltak védekezési hibák, így azonos számban estek a találatok. A védekezésünk feljavulásával sikerült a félidő végére előnyt szereznünk. A második részben jöttek a gyorsindítás és lerohanás gólok, így folyamatosan „nyílt az olló”. Az utolsó percekben többféle variációt is próbáltunk, ennek hatására kicsit csökkent a különbség. A múlt heti „pofon” remélem kijózanítólag hatott a lányokra, a mai napon lényegesen koncentráltabban, fegyelmezettebben játszottunk. Továbbra is szükség lesz rá, hiszen jövő héten megint egy utánpótlás gárda – ráadásul egy erősebb csapat – lesz az ellenfelünk, ahol nem lehet csak edzettségből nyerni.

felvétel a mérkőzésről…