Csörgőlabda bajnokság 2. forduló

Csörgőlabda

Túl vagyunk a második fordulón is. A csörgőlabda bajnokság december 9-i mérkőzésein ismét a Neumann János Számítástechnikai Szakgimnázium sportcsarnokában léptünk pályára.Már az elején nehézségekbe ütköztünk, ugyanis a csapatból két játékos késéssel érkezett, a harmadik tagja pedig Szolnokról utazott a versenyre. Az első találkozónk a bemelegítés meccse volt, így a jóval esélyesebb Tatabányától kaptunk ki. A

Csörgőlabda bajnokság 2. forduló Bővebben »

XVI. ker.-i KMSE – Szekszárdi FGKC  19-39 (7-16) Leány serdülő II. osztály-Nyugat

Serdülő csapat

Vezette: Bugyi T., Nász P.   50 néző Kiállítás: 6 perc, illetve 4 perc. 7m-es: 3/2, illetve 6/6. Szekszárdi FGKC: Kutasi S. (kapus) – Szentes L. 4 – Szolnoki N. 1 – FEJŐS A. 3 – KOCSIS A. 10/4 – BALÁZS K. 7/2 – Bognár Zs. 1 Csere: Kocsis L. (kapus) – Nagy A. (kapus) – BORDÁN A.

XVI. ker.-i KMSE – Szekszárdi FGKC  19-39 (7-16) Leány serdülő II. osztály-Nyugat Bővebben »

Dorogi ESE – Szekszárdi FGKC  24-27 (14-16) NB I/B felnőtt mérkőzés

Felnőtt csapat

Halovány védekezés, időnként színvonalas támadások, ma ennyi elég volt! Vezette: Dáné R., Komáromi T. É.   150 néző Kiállítás: 10 perc, illetve 14 perc + 1 piros lap (3×2 perc Farkas A.) 7m-es: 4/4, illetve 5/4. Szekszárdi FGKC: SCHELL G. (kapus) – Kónya D. 1 – Farkas A. 4 – Nagy Sz. 6/4 – Gyenis P.

Dorogi ESE – Szekszárdi FGKC  24-27 (14-16) NB I/B felnőtt mérkőzés Bővebben »

Dorogi SE – Szekszárdi FGKC  26-27 (11-14) Női ifjúsági II. osztály-Nyugat

Ifjúsági csapat

Vezette: Bába S., Horváth P.   80 néző Kiállítás: 12 perc, illetve 2 perc. 7m-es: 10/8, illetve 10/9. Szekszárdi FGKC: SZALAI SZ. (kapus) – Szolnoki N. 1 – KOCSIS A. 3 – BÍRÓ F. 12/9 – FARKAS K. 4 – BALÁZS K. 6 – Feri D. 1 Csere: Fejős A. – János L. – Mendi M.

Dorogi SE – Szekszárdi FGKC  26-27 (11-14) Női ifjúsági II. osztály-Nyugat Bővebben »

Gárdony-Pázmánd NKK – Szekszárdi FGKC  29-27 (16-19) NB I/B felnőtt mérkőzés

Felnőtt csapat

Végig volt esély, de a „kispad” döntött! Vezette: Szöllősi D., Szöllősi S.   200 néző Kiállítás: 6 perc, illetve 8 perc. 7m-es: 11/9, illetve 8/6. Szekszárdi FGKC: Schell G. (kapus) – Kónya D. 1 – Farkas A. 5 – Nagy Sz. 6/6 – GYENIS P. 5 – Fehér T. 3 – REISCH G. 7 Csere: Bíró

Gárdony-Pázmánd NKK – Szekszárdi FGKC  29-27 (16-19) NB I/B felnőtt mérkőzés Bővebben »

Gárdony-Pázmánd NKK – Szekszárdi FGKC  17-26 (7-14) Női ifjúsági II. osztály-Nyugat

Ifjúsági csapat

Vezette: Gyalog E., Tuifel A. K.   80 néző Kiállítás: 10 perc, illetve 6 perc. 7m-es: 5/3, illetve 5/5. Szekszárdi FGKC: Szalai Sz. (kapus) – Szolnoki N. – BENCZE D. 4/1 – Bíró F. 8/4 – Farkas K. 1 – Balázs K. 3 – FERI D. 3 Csere: KOCSIS L. (kapus) – KOCSIS A. 7 –

Gárdony-Pázmánd NKK – Szekszárdi FGKC  17-26 (7-14) Női ifjúsági II. osztály-Nyugat Bővebben »

Scroll to Top