Kozármisleny SE – Szekszárdi FGKC   28-23 (14-12) NBI/B Felnőtt mérkőzés

Vezette: Gáspár S., Vörös B.   300 néző
Kiállítás: 6 perc, illetve 12 perc.
7m-es: 2/2, illetve 6/4.

Szekszárdi FGKC: SCHELL(k) – Grénus 1 – Tutti – Nagy 2 – GYENIS 6 – KAVECZKI 9/3 – Tauker Erika 3
Cs.: Szalai(k) – Tóth 1 – Fehér – Papp – Bíró 1/1 – Kónya

Fehér T., Nagy Sz. és Tauker Eszter is szinte a betegágyból érkezett a meccsre, Weigel Z. pedig hetek óta sérült.
Ennek ellenére határozott védekezéssel, jó kapusteljesítménnyel kezdtük a találkozót. Felváltva estek a gólok. Nálunk Kaveczki E. átlövésekből és a beállós Gyenis P. által kiharcolt büntetőkből volt többször eredményes ( 12. perc 6-6). Nagy Sz. és Gyenis P. is lőtt egy-egy gólt, Tauker Erika pedig hármat is szélről, így sikerült előnyt szereznünk ( 22. perc 8-11). Gadányi M. sajnos „lehúzta a redőnyt”, és különösen a szélső helyzeteinket hárította folyamatosan. Kiegyenlített az ellenfél, sőt az utolsó két percben előnyt is szerzett. Jelentős esemény volt még, hogy Grénus G. a 18. percben megkapta második kis büntetését – az első teljesen jogtalan volt – így védekezésben szélre került. A betegen játszó Nagy Sz. képtelen volt megállítani Palotás F.-t, aki a mérkőzésen 11 akciógólig jutott.

A második félidő rémálomszerűen kezdődött. A kihagyott büntető és ziccerek mellé még eladott labdák is jöttek, így gyakorlatilag eldőlt a mérkőzés ( 42. perc 22-13). A hátralevő időszakban mindkét csapatban minden egészséges játékos pályára került. A mislenyi cseresor ellen csökkenteni tudtuk a különbséget.

Horváth Szimonetta: Minden nehézségünk ellenére a találkozó kétharmadában kifejezetten jól játszottunk. De sajnos az a húsz perc döntötte el a mérkőzést, amikor rettentő sokat hibáztunk.

Felvétel a mérkőzésről: