Tempo KSE – Szekszárdi FGKC  23-19 (11-9) Ifjúsági mérkőzés

LU19 II. osztály-Nyugat
7. forduló

Vezette: Konkoly K., Szalai L.  55 néző
Kiállítások: 8 perc, illetve 10 perc.
Hétméteresek: 4/3, illetve 3/1.

Szekszárdi FGKC: NAGY A. (kapus) – Bucskó G. 1 – Csorba K. – Bognár Zs. 5(1) – BAKSAI B. 7 – Pataki N. 1 – SZENTES L. 4
Csere: Péti A. (kapus) – Szalai Sz. (kapus) – Kepics L. – Köbli Á. – Orbán E. – Szommer L. 1 – Tompai L.

Eredmény alakulása:
16. perc 7-6,
40. perc 12-13,
55. perc 20-19.

Tabajdi Ferenc: Több a pozitívum, de azért vegyes érzéseim vannak. Az átlag két év és a komoly fizikai paraméter különbségek miatt elsőre kevés esélyt adtam. A védekezésben a küzdésünk és az akaratunk, de főleg Nagy A. remek teljesítménye a kapuban hozta meg a lehetőséget. Sajnos az eladott labdák, a sorozatos lábon dobások okán nem tudtunk előnyt szerezni. Az utolsó 5 percben pedig a kihagyott ziccerek megpecsételték a sorsunkat. A felnőtt csapat szereplése szempontjából is örömteli Nagy A. egész mérkőzésen, Baksai B. második félidőben nyújtott teljesítménye. Bognár Zs.-nél is volt némi javulás, de ott a 3/1 büntető kihasználás ront az összképen. Csütörtökön még nehezebb ellenféllel találkozunk, a pontveszteség nélkül az első helyen álló Kínai Ifjúsági Válogatottat fogadjuk.