Szombathelyi KKA – Szekszárdi FGKC 36-15 (18-5) NB I/B felnőtt mérkőzés

Az esélytelenek nyugalmával, harmatos koncentrációval nagy különbségű vereség!

Vezette: Kovács K., Tóth J.   250 néző

Kiállítás: 10 perc, illetve 8 perc.

7m-es: 8/7, illetve 3/3.

Szekszárdi FGKC: Schell G. (kapus) – Grénus G. 3 – Farkas A. 1 – Tutti K. 1 – Tóth B. 2 – Fehér T. 6/1 – Kónya D. 1
Csere: Szalai Sz. (kapus) – Bíró F. – Bencze D. – Ambrus K. 1 – Feri D.

Szinte megtelt az egyetem nem túl nagy csarnoka. A vasiak egyértelműen a bajnokság legnagyobb esélyesei.

Nálunk Gyenis P. és Nagy Sz. még nem játszhatott, Tutti K. pedig utolsó mérkőzését játszotta egyesületünkben, jövő héten eltávozik. Az első gólt Farkas A. átlövésével mi szereztük az első percben, de a következő időszak hibái okán gyorsan elhúzott a hazai gárda (11. perc 7-2). A felnőtt játékosok helyére ifjúsági és serdülő korúak kerültek, de látható volt, hogy ez a feladat meghaladta tudásukat. Sokszor átfutottak rajtunk a házigazdák, könnyű gólokat lőttek (24. perc 14-4). Nálunk Fehér T. néhány betöréses gólja említhető. A félidő utolsó perceiben Schell G. védett egy-két bravúrosat, ennek ellenére nőtt a különbség.

A második játékrész elején folytatódott a „vesszőfutás” (40. perc 26-8). Változást hozott egy rövid időre – a szélen haloványan teljesítő – Kónya D. irányítóba állítása. Ügyes gólpasszokkal és bejátszásokkal hozta helyzetbe társait. Noha a lehetőségeknek csak a felét tudtuk gólra váltani, így is kissé közelítettünk (51. perc 29-14). Az utolsó percekre elfáradt csapatunkat sorban indulták le a hazaiak. Kónya D. mellett talán Szalai Sz. védései említhetők a pozitív oldalon.

Horváth Szimonetta: Képességekben és fizikai paraméterekben óriási különbség van a két csapat között. Viszont sokkal jobban koncentrálni és kicsit jobban küzdeni azért lehetne, kellene.

Felvétel a mérkőzésről….