Szekszárdi FGKC – Pénzügyőr SE  27-25 (13-11) NB I/B felnőtt mérkőzés

Nagy küzdelemben az első tavaszi győzelem!

Vezette: Fibec Z., Herbák T.   200 néző

Kiállítás: 8 perc, illetve 16 perc.

7m-es: 2/1, illetve 3/3.

Szekszárdi FGKC: Schell G. (kapus) – Szita K. – Farkas A. 2 – Nagy Sz. 3/1 – GYENIS P. 4 – FEHÉR T. 4 – REISCH G. 9
Csere: Szalai Sz. (kapus) – BIRÓ F. 5

Mindkét csapat komoly koncentrációval, nagy akarattal kezdte a mérkőzést. Gyenis P. többször lemaradt védekezésben, illetve passzív végén kapott átlövésekkel előnybe került az ellenfél (19. perc 4-6). Patrícia teljesítménye feljavult, így összeállt a védekezés. Sajnos a kis büntetéseinket remekül használta ki a vendégcsapat – 2×2 gól -, így nőtt a különbség (27. perc 8-11). Az eddig lőtt góljaink felét Reisch G. szerezte. Farkas A.-t oldalról lökték, majd Fehér T. -t rántották le ziccerben, kettős előnybe kerültünk. Nagy Sz. értékesítette a büntetőt. A zöld-fehérek technikai hibát követettek el, ráadásul elvitték a labdát. Újabb kiállítás következett. Hármas, majd kettős előnyben kétszer labdát szereztünk, így átvettük a vezetést. Az utolsó másodpercekben, már azonos létszámnál Fehér T. lőtt még egy betöréses gólt.

A második szakasz elején pillanatok alatt eladtuk az előnyt. Reisch G., majd Nagy Sz. góljaival még kétszer vezettünk, de jött egy kiállítás, eladott labdák és megint hátrányba kerültünk (41. perc 15-18). Reisch G. lőtt ismét egyet szélről, utána mi kerültünk előnybe és egyenlítettünk (44. perc 18-18). A pestiek folyamatosan előnyt szereztek, mi pedig egalizáltunk (51. perc 22-22). Már a második olyan büntetőt kaptuk belül védekezésért, ami a videófelvétel tanulsága szerint nem volt az. A csereként beállt és remekül játszó Biró F. rögtön egyenlített, majd Gyenis P.-nak adott egy gólpasszt (53. perc 24-23). Jól védekeztünk, Fehér T.-t szerelték büntetőt érően, sajnos Nagy Sz. kihagyta. Farkas A. átlövésgóljával így is kettő lett a különbség (55. perc 25-23). Több, mint egy percet védekeztünk, de a passzív végén megint kaptunk egy átlövésgólt. Biró F. ismét betalált. 57:55-nél időt kértek a vendégek. Megint egy egyperces védekezés, majd a megszokott átlövésgól.

Fél perccel a vége előtt – inkább a kárunkra sokat hibázó játékvezetők – Biró F. teljesen szabályos góljába belefújtak. Kompenzálásnak tűnt az érte kapott kiállítás. Az utolsó húsz másodpercet – egy időkéréssel megfelezve – ügyesen kijátszottuk, majd az utolsó pillanatokban ziccerből Biró F. újra betalált.

Tabajdi Ferenc: Az akaraton, hozzáálláson ma nem lehetett semmit számon kérni. Pati nehezen kezdett, Anita pedig a végére fáradt el, de a védekezést összességében jóra értékelem. Támadásban Reisch G. végig, Biró F. csereként az utolsó harmadban remekül játszott. De Fehér T., Gyenis P. és Nagy Sz. is jó teljesítményt nyújtott. A jobb oldalunk ma gyengén teljesített. A folytatásban, hogy meccseket tudjunk nyerni, két disciplinában kell sokat javulnunk.

A 17 eladott labda, technikai hiba nagyon sok. A 13%-os kapus védési százalék mellett pedig kisebb csoda, hogy megtudtuk nyerni ezt a mérkőzést. Szerencsére ez az ellenfélnél is az idei leggyengébb, 25% volt.