Szekszárdi FGKC – Győri Audi ETO KC II.  31-22 (14-14) Ifjúsági mérkőzés

Női Ifjúsági II. osztály-Nyugat
18. forduló

Vezette: Simon B., Weinert G.  50 néző
Kiállítások: 6 perc, illetve 10 perc.
Hétméteresek: 5/3, illetve 6/3.

Szekszárdi FGKC: NAGY A. (kapus) – Link A. 2 – Szolnoki N. 2 – BOGNÁR ZS. 9(2) – BAKSAI B. 7 – BORDÁN A. 7(1) – Müller D. 3
Csere: Kutasi S. (kapus) – Mendi M. – Bucskó G. – Tóth V. – Pataki N. 1

Eredmény alakulása:
17. perc 6-8,
37. perc 16-16,
48. perc 27-18.

Tabajdi Ferenc: A védekezésünkben kevés volt az ütközés, nagyon passzív volt. Elöl Bognár Zs. jó teljesítménye tartotta szinten a csapatot. Baksai B. beállóból, Müller D. balszélről volt többször eredményes, de kihagyott helyzeteik is bőven voltak. A kapuban jó teljesítményt nyújtó Nagy A. védései okán nem tudott előnyt szerezni a bajnokesélyes vendégcsapat. A változást a feljavuló védekezés és – hasonlóan a serdülő meccshez – Bordán A. második félidei játéka jelentette. Az első játékrészben szinte csak asszisztáló játékos két átlövés gólja után az ellenfél „megnyitotta” a védekezését. Így saját maga és társai számára is nagyobb helyek keletkeztek. Amit jól használtunk ki és egy 11-2-es etappal eldöntöttük a rangadót. Az utolsó 12 perc már csak arról döntött, hogy a 11 gólig jutó győri Kiss D. lett a legeredményesebb góllövő.