Szekszárdi FGKC – FTC II.-Zugló 34-33 (18-15) felnőtt mérkőzés

Győzelem és kellemetlen gólcsúcs …

Vezette: Drinóczi, Drinóczi-Horváth   250 néző

Szekszárdi FGKC: Schell(k) – GRÉNUS 3 – Farkas 8 – HORVÁTH 5 – Nagy 1 – Vasas 13/3 – Reisch 4

Cs: Mészáros(k) – Urfi – Lengyelfalusy – Tóth – Gulya

7 m-s: 4/3, illetve 5/4.       Kiállítás:14 perc, illetve 6 perc.

A gyorsan kapott két gól után egyenlítettünk, majd a félidő közepéig ötre növeltük az előnyünket (15.perc 10-5). Ebben az időszakban távolról kapott átlövés gólok és kapus bravúrok váltogatták egymást, ami a védekezésünket nem könnyítette meg. Sajnos ez a zavarodottság a mérkőzés végéig megmaradt, bármilyen védekezési összeállítást próbáltunk. Pedig pályára lépett – féléves kihagyás után – a csapatkapitány Gulya K., de ezúttal ő sem tudott segíteni. Akarati és koncentrációs hibák is jelentkeztek, aminek fő következményeként nagyon sok indulás gólt kaptunk. A legnagyobb különbség a 21.percben alakult ki (17-11), de a félidő végéig – a kihagyott ziccerek és büntető okán – megfelezte a különbséget a vendégcsapat.
A második félidő folyamán, az első félidőben eredményesen játszó Horváth Sz. és Vasas E. mellé támadásban feljavult Farkas A. játéka. A védekezés és a kapus teljesítmény gyenge volt, de a sok lőtt találattal végig tartani tudtuk a 3-4 gólos különbséget (42.perc 26-22, 52.perc 30-26, 59.perc 34-31). A utolsó percben két nagy hibával teljesen felhoztuk magunkra az ellenfelet. Szerencsére a győzelemért már nem kellett izgulnunk. Az időkérés után 6 másodpercig kellett megtartanunk a labdát…

Tabajdi Ferenc: Felnőtt mérkőzésen, hazai környezetben még soha nem kaptunk 30 gólt, ma ezt bőven megdöntöttük. Különösen az indulásból kapott találatok száma elkeserítő.

 arrow-up