PEAC – Szekszárdi FGKC  20-20 (14-11) Ifjúsági mérkőzés (LU19)

LU19 II. osztály-Nyugat
13. forduló

Vezette: Hornyik Zs., Zörgő R.  30 néző
Kiállítások: 8 perc, illetve 4 perc.
Hétméteresek: 5/2, illetve 2/2.

Szekszárdi FGKC: NAGY A. (kapus) – Tompai L. 1 – BORDÁN A. 3 – Bognár Zs. 6/2 – BAKSAI B. 9 – Szentes L. – Orbán E. 1
Csere: Szalai Sz. (kapus) – Pataki N. – Szommer L. – Müller K. – Bucskó G. – Kutassy E.

Eredmény alakulása:
20. perc 7-8,
35. perc 15-11,
54. perc 19-17.

Tabajdi Ferenc: Az előző mérkőzésekhez képest gyengébb támadójátékot nyújtottunk. Túl sokat akartunk a beállóval megoldani. Baksai B. nagyon eredményes volt, de legalább annyi volt a hiba is. Átlövésekből és ziccerekből is többet hibáztunk. Pozitívumok is voltak. Az első félidőben a nagyobb különbséget az idei legjobb teljesítményét nyújtó Nagy A. akadályozta meg.
A második játékrészben sokkal határozottabb és keményebb lett a védekezésünk. Ebben a kiemelteken kívül Bognár Zs. és Pataki N. is jelentős szerepet játszott. Bordán A. négy és fél hónap után szerepelt újra, a vártnál lényegesen többet hozott. A találkozó nagyobbik részében „üldöztük” a hazaikat, de az utolsó 20 másodpercben emberelőnyben „meccslabdánk” volt, amit sajnos nem sikerült kihasználni. Úgy gondolom igazságos döntetlen született. Az ifink legközelebb egy hónap múlva játszik újra, de még mindig idegenben.

Scroll to Top