Országos Gyermekbajnokság LU14 IV. csoport

Országos Gyermekbajnokság LU14 IV. csoport (Bács, Baranya, Somogy, Tolna)

  1. forduló
    2025.09.20. BalatonboglárBBSC Balatonboglár – Szekszárdi FGKC 14-27 (7-14)
    Kiskőrösi NKSZSE II. – Szekszárdi FGKC 6-40 (6-20)

Dinnyés Diána: Az első bajnoki mérkőzésünket kicsit megfogyva bár, de törve nem kezdtük meg, mindösszesen egy mezőny cserével, de annál nagyobb lendülettel és motivációval. A reggeli meccsen szokásosan hoztuk az álmos formánkat, majd a végére belelendültünk. A második találkozón már egy teljesen más tempójú játékot játszottunk. Úgy gondolom, hogy a védekezésünk nagyon sokat fejlődött, igazi csapatjátékot láttam. Támadásban nagyon szép megoldások voltak, páros és hármas kapcsolatokat és ugyan így a védekezésben is.

Ugyan még a szezon elején vagyunk, de az edzéseket augusztus eleje óta elkezdtük és már most szeretném megköszönni a lányok hozzáállását és munkáját mindkét korosztálynál!

Scroll to Top