Kategória Ifjúsági csapat
Kedves szurkolóink!
A Belügyminiszter 3/2021. (IV.30.) BM határozata értelmében 2021. május 1-től a védettségi igazolvánnyal rendelkezők, valamint a felügyeletük alatt lévő kiskorú nézők számára ismét látogathatók a sportesemények, így a kézilabda-mérkőzések is.
Eszerint a május 8-án, szombaton 18 órakor kezdődő Szekszárdi FGKC – NEKA női NB I/B-s hazai felnőtt mérkőzés is nézők előtt rendezhető meg. A Városi Sportcsarnokban lebonyolítandó találkozóra jegyek a helyszínen vásárolhatóak meg, ugyanakkor a szurkolók részvétele az alábbi feltételekhez kötött.
Fontos hangsúlyozni, hogy a védettségi igazolvány kizárólag valamilyen fényképes személyazonosító igazolvány felmutatásával együtt érvényes. Az igazolványok meglétét a beléptetésnél ellenőrzik.
Megkérjük a meccsre kilátogatókat, hogy felelősségteljes viselkedésükkel és a szabályok betartásával segítsék a biztonsági szolgálat munkáját.
A Magyar Kézilabda Szövetség üdvözli a szurkolók visszatérésének lehetőségét a találkozókra. Emellett a csapatok, a játékosok és a sportszakemberek védelme érdekében ajánlásokat fogalmazott meg a sportszervezetek számára a mérkőzések megrendezésével kapcsolatban. Ezen iránymutatásokat figyelembe véve a Fekete Gólyák hazai mérkőzéseire az egyesület vezetőségének döntései a következők:
– A szabályos, orrot és szájat egyaránt eltakaró maszk viselése a sportlétesítmény egész területén kötelező, minden, a jegyzőkönyvbe beírt játékoson és hivatalos személyen, valamint a műsorközlőn kívüli mérkőzés-látogató és résztvevő, szervező számára!
– Kérjük, hogy lehetőleg a sportrendezvényen olyan nézők vegyenek részt, akik a második oltásukat is megkapták.
– A beteg (lázas), kontakt személyként megjelölt játékosok, nézők és egyéb résztvevők a sporteseményeken nem vehetnek részt.
Beléptetés csak:
– testhőmérséklet mérése
– fertőtlenítő kötelező használata
– és a szabályos, orrot és szájat egyaránt eltakaró maszk viselésének ellenőrzése után történik.
– A nézőtéri szektorok első sora el lesz kerítve, ide a nézők nem ülhetnek. Kérjük, hogy a nem egy háztartásban élők lehetőség szerint az ülőhelyek között biztosítsanak megfelelő távolságot.
Gyertek, biztassuk együtt Gólyáinkat!
Hajrá FGKC!
Női ifjúsági II. osztály-Nyugat
14. forduló
Vezette: Snóbli B., Snóbli Gy. zárt kapus
Kiállítások: 8 perc, illetve 8 perc.
Hétméteresek: 10/6, illetve 3/3.
Szekszárdi FGKC: SZALAI SZ. (kapus) – Doroghi P. 1 – BORDÁN A. 5 – BOGNÁR ZS. 10/1 – Keringer K. 2 – BENCZE D. 2/2 – Szolnoki N. 1
Csere: Kutasi S. (kapus) – Nagy A. (kapus) – Müller D. – Mendi M. – Szekeres L. – Farkas K. 1
Borbándi István: A védekezésünk és a kapusteljesítményünk a mai nap kiválóan működött...
Bővebben