Az aranyérmes ificsapat játszik majd az NB II.-ben

Néhány rutinos játékossal kiegészülve a Szekszárdi Fekete Gólyák KC ifjúsági csapata méretteti meg magát a felnőtt kézilabda NB II. 2019/2020-as szezonjában.

„Nem volt annyi visszalépő, hogy benn maradhassunk a másodosztályban – foglalta össze röviden a döntés miértjét Tabajdi Ferenc, az FGKC vezetőedzője. – Az volt a legnagyobb kérdés, hogy hány együttes nyújtja be kérvényét az NB I./B-s bajnokságra, ezt végül valamennyi csapat megtette. Mi úgy értelmeztük a szabályokat, hogy pontok alapján rangsorolják a kiesőket, ehelyett a bajnokságban elért helyezések döntöttek. A tizedik Dorog így bennmaradt, mi, tizenegyedikként kiestünk. Ez a realitás, de ezt tudva, talán nem kellett volna ennyire elhúzni a döntést” – fogalmazott a szakember.

Tabajdi Ferenc elmondta, a felnőtt NB II.-es bajnokságban az előző idényben aranyérmet nyert ifjúsági együttes – néhány rutinos játékossal kiegészülve – fog versenyezni, habár a bajnoki cím megnyerésével a fiatalok kivívták a jogot az élvonalba kerüléshez.

„Három helyre kellett volna utaztatni a csapatokat, hiszen abban az esetben az ifisták az NB I.-ben, a serdülők az NB I./B-ben, a felnőttek az NB II.-ben versenyeztek volna, különböző városokban, akár egy időben is. Ez logisztikailag megoldhatatlan lett volna.”

Hozzátette, a klub is pénteken tudta meg a végleges döntést, ezért gyakorlatilag hétfőn kezdték el kialakítani a jövő évi keretet. Eddig annyi biztos, hogy Tóth Barbara, Nagy Szilvia és Reisch Gabriella marad a csapatnál, míg a 2013/2014-es szezonban a szekszárdi ificsapatban szereplő Kapás Tekla a Bács-Kiskun megyei Kunszentmiklósról tér vissza.

Forrás: teol.hu