Felkészülési tornán léptünk pályára Horvátországban

Az elmúlt hétvégén már felkészülési mérkőzéseket játszottak a Fekete Gólyák NBII. felnőtt, és az U16 II. másodosztályban induló csapatai.
Szombaton Gólyáink a horvátországi Petrijevciben megrendezett villámtornán vettek részt, ahol a házigazdák mellett a horvát másodosztályú liga győztese, az RK Virovitica volt az ellenfele együttesünknek. A vendéglátók ellen szoros, jó mérkőzést játszottak lányaink, de a hazai pálya előnyét élvező horvát csapat végül győzött.
Az RK Virovitica kimagaslott a másik két gárda közül és könnyedén nyerte a tornát. A Gólyák csak 10 percig tudták tartani a lépést a fizikálisan erősebb és agresszívan védekező, bővebb kerettel rendelkező, horvát másodosztályú bajnokkal. Nagy örömünkre csapatunkban több fiatal játékos debütált, akik a felnőttek között nagyon eredményesen és bátran szálltak be a játékba. Reménykedésre ad okot, hogy idővel stabil tagjaivá válnak az FGKC felnőtt csapatának. Mindkét mérkőzés jól szolgálta a felkészülést a következő szezonra.

Scroll to Top