Hétvégén rendezték meg Solton a TRD SOLT lány utánpótlás kupát az LU14 korcsoportnak. Az országos részvételű tornán, a hazaiakon kívül fővárosi és NB I-s klubok utánpótlás csapatai is részt vettek. A hat csapatot két külön csoportba osztották, a csoportot 56-52-es eredménnyel az első helyen zártuk. Így a csoportmérkőzések után a helyosztók következtek.
SC Squadra Buda – Szekszárdi FGKC 27-30 (11-15)
RKSK – Szekszárdi FGKC 25-26 (11-14)
A keresztjátékban a hazai gárdával játszhattunk az első helyért. A döntőben a hazai pálya előnye érvényesült, ez főleg a kiállítások számában nyilvánult meg, de a lányok szívvel-lélekkel küzdve játszottak és az utolsó erőtartalékokat mozgósították. Sajnos a végjátékot a vendéglátók bírták jobban, így ugyan elveszítettük a döntőt, de nyertünk egy csillogó ezüstöt.
TRD SOLT – Szekszárdi FGKC 25-22 (15-14)
A torna All Star csapatába két Gólya is bekerült, Seregi Zoé a legjobb beálló, míg Badacsonyi Hanna a legjobb irányító volt az elmúlt hétvégén. Összességében minden lány, aki részt vett a tornán, odatette magát és gratulálhatunk nekik. Az ezüstérem most még kicsit fáj a lányoknak, de ígéretük szerint többet dolgoznak majd, hogy legközelebb ez még fényesebben csillogjon.
Dinnyés Diána vezetőedző: A hat csapatot felvonultató U14-es mezőnyben elért 2. helyezés hatalmas büszkeséggel tölt el. A gyerekek végig fegyelmezetten, egymásért küzdve játszottak, és igazi csapatmunkát mutattak a pályán. Főleg, hogy így a szünet után kevés edzéssel és a tartalékokból élve ilyen remekül tudtak játszani. Minden mérkőzésen látszott az akarat, a fejlődés és az összetartás, ami ennek az eredménynek az alapja.
Külön szeretném megköszönni a szülők folyamatos támogatását, biztatását és jelenlétét, amely rengeteget jelentett a gyerekeknek. Egy csapat sikere nemcsak a pályán dől el, hanem azon kívül is, ebben mindannyian kiválóan helyt álltunk.
Gratulálok a csapatnak az elért eredményhez, gratulálok a különdíjasainknak is, akik egyéni teljesítményükkel is hozzájárultak a sikerhez. Nagyon büszke vagyok rátok!
