Tungsram SE-Nagykanizsa – Szekszárdi FGKC  21-33 (11-16) NB II felnőtt mérkőzés

Még első meccsnek is gyenge volt!

Vezette: Szászfai Cs., Tasnádi L.   100 néző

Kiállítás: 6 perc, illetve 2 perc.

7m-es: 6/5, illetve 3/2.

Szekszárdi FGKC: Szalai Sz. (kapus) – Ambrus K. – Biró F. 2 – Nagy Sz. 7/2 – Tóth B. 1 – Fehér T. 10 – Reisch G. 8
Csere: Kutasi S. (kapus) – Kapás T. 3 – Feri D. – Bencze D. – Kocsis A. 1 – Szolnoki N. 1 – Balázs K.

Tavaly még két osztálynyi különbség volt a két csapat között, de ebből semmi sem látszott az elején (6. perc 3-3). Sikerült előnyt szereznünk (18. perc 5-10). A félidő visszalevő részében a borzasztóan sok hibánk miatt már nem nőtt a különbség.

Kissé koncentráltabban kezdtük a második szakaszt, így a kihagyott ziccerek és védekezési hibák ellenére folyamatosan nőtt a differencia (46. perc 15-27). A hátralevő percekben mindenki lehetőséget kapott, ezt ügyesen kihasználta a hazai gárda.

Tabajdi Ferenc: Ha nem változtatunk a hozzáállásunkon és a teljesítményünkön, egész más célokat kell megfogalmazni erre az évre, mint amivel neki indultunk a bajnokságnak. Támadásban gyengén teljesítettünk, ziccerek tömkelegét hagytuk ki, miközben sorban adtuk el a labdákat. A védekezésünk és a kapusteljesítmény pedig még ezt is alul múlta.

Felvétel a mérkőzésről…