Szekszárdi FGKC – VKLSE Győr 38-19 (21-12) Felnőtt mérkőzés

Tartalékos vendégek, volt válogatott kapussal.

Vezette: Burghardt L., Burghardt R.   300 néző

Szekszárdi FGKC: Schell(k) – GRÉNUS 8 – Fauszt 5 – WEIGEL 9/5 – GULYA 4 – Vasas 3 – Tauker 3 Cs: TANCZ(k) – Tóth 2 – Nagy 1 – Csajkó 2 – Kónya 1 -Horváth – Lengyelfalusy

7 m-s: 5/5, illetve 3/2.       Kiállítás: 0 perc, illetve 4 perc.

Három felnőtt (két kapus+irányító) játékossal érkező vendégek becsületesen küzdve próbálták megnehezíteni a dolgunkat, de ez kevés sikerrel járt. “Takaréklángon égő” csapatunk folyamatosan növelte a különbséget. Tette ezt úgy, hogy már az első félidő végétől sok cserével mindenki játéklehetőséghez jutott. Könnyen lőttük a gólokat, de a védekezésünk szellős volt. Grénus G. szinte hibátlan teljesítménye üde színfoltot jelentett. Az utolsó két találkozón ennél valószínűleg több kell.

Tabajdi Ferenc: Miután megtudtuk, hogy erősen tartalékos Győrrel játszunk, két célt határoztunk meg. Az előző mérkőzéseken rengeteg ziccert hibáztunk, ezt szerettük volna csökkenteni. Ebben javultunk egy kicsit, de itt is többet vártam. A másik pedig, hogy az ellenfél egyetlen felnőtt korú játékosát ne hagyjuk lövő helyzethez jutni (Vékássy F. 25 lövés!!-12 gól!!). Úgy gondolom, hogy ez magáért beszél, így nem csoda, hogy van bennem hiányérzet a fölényes győzelem ellenére is.

arrow-up