Szekszárdi FGKC – Szentendrei NKE 40-20 (20-10) Felnőtt mérkőzés

további képek..Negyedóráig volt szoros, utána „szétfutottuk” az ellenfelet!

Vezette: Baranyai N., Baranyai Zs.   250 néző

Szekszárdi FGKC: Schell(k) – Grénus 4 – Fauszt 5 – WEIGEL 9/4 – Tóth 1 – VASAS 6 – REISCH 11 Cs:Tancz(k) – GULYA 1 – Nagy 2 – Lengyelfalusy 1 – Tauker – Kónya

7 m-s: 4/4, illetve 2/2.       Kiállítás: 2 perc, illetve 8 perc.

Sok hibával, kissé passzív védekezéssel kezdtük a mérkőzést. Virág N. távoli átlövés góljaival harmadszor is előnyt szerzett a szentendrei csapat (8.perc 4-5). A 15.percig tartott ez a gyengébb időszak (9-8), Nagy Sz. került Weigel Z. helyére védekezésben, majd rövid időn belül Zita visszajött Fauszt É. helyett. 10-8-s állásnál jött egy intenzív időkérés és valami megváltozott. Összeállt a védekezés, javult a kapusteljesítmény, és ebből indulva gyors gólokat lőttünk. A szünetig már csak két találatot kaptunk, így a félidő végén 10-t számolhatott a lelkes szurkolótáborunk az ellenfélre.
A második játékrész elején sem változott semmi, indulás-lerohanás gólokkal növeltük a különbséget, amiben Reisch G volt a „zászlóvivő” (46.perc 31-14). Az utolsó negyedórában sok variációt kipróbáltunk, majdnem mindenki lehetőséget kapott – a beteg Csajkó E. és a harmadik kapus, Szalai Sz. nem játszott – de a 20-s különbséget így is sikerült elérni.

további képek...Tabajdi Ferenc: Sejtettem, hogy a veretlenségünk elvesztése okán lesz egy kis görcs az elején. Ennek ellensúlyozására azt kértem, hogy feszesebb legyen a védekezés. A mérkőzés első negyedében ebből semmi nem valósult meg. Ezt a problémát cserékkel, illetve egy időkéréssel sikerült megoldani. A lányok felpörögtek és a továbbiakban a védekezéssel kevés gond volt. A támadójátékunk két pólusú volt, remek lövőszázalékkal rukkoltunk elő (71%). Az viszont figyelmeztető, hogy a Vasas meccsnél lényegesen kisebb tempójú találkozón is ugyan annyi hibát követtünk el. Az eladott labdák, technikai hibák száma:16. Ez több mint duplája az őszi átlagnak. Szóval van még bőven munkánk, ha a céljainkat el akarjuk érni!

arrow-up