Szekszárdi FGKC – Neka 26-24 (15-15) Magyar Kupa, 1. forduló.

Nagyot küzdve vívta ki a továbbjutást az FGKC

Legyőzte a NEKA csapatát, ezzel bejutott a Magyar Kupa második fordulójába a Szekszárdi Fekete Gólyák KC női együttese.

Nagy játékosmozgás nem történt a nyáron a Szekszárdnál, az a kevés viszont meglátszott a kezdőcsapat összeállításán: Tauker Erika távozásával Kónya Dóra került a bal szélre, a három év után visszatérő Farkas Anita pedig az átlövőposztra a visszavonuló Weigel Zita helyére. S ha már hiányzók, a rutinos átlövő mellett Kaveczki Edina és Nagy Szilvia is csak a lelátóról nézte végig a mérkőzést.

Mindkettejüknek volt oka az örömre, társai az első félidő nagy részében kézben tartották a mérkőzést. A még mindig csak 19 éves Fehér Tímea zsinórban négy hetest is higgadtan értékesített, Farkas pedig határozott volt mind támadásban, mind védekezésben. Ha pedig sikerül még inkább összeszoknia Gyenis Patríciával belső védőposzton, akkor még nagyobb hasznára lesz a csapatnak.

A játékrész végére viszont mintha kijött volna a hosszabb kispad hiánya, egyre több lett a technikai hiba és a pontatlan lövés. Az első 30 percben mindössze Bíró Fanni és Szalai Szonja állt be csereként, utóbbi több védése is kellett ahhoz, hogy egállal menjenek szünetre a felek.

A tízperces pihenő után a vendégek találták meg előbb a ritmust, rögtön a második félidő elején a találkozón először a vezetést is átvették (18–19). Meghűlt a vér a szurkolók ereiben, tudták, hogy egy esetleges döntetlen is a NEKA-nak kedvez a versenykiírás szerint. A kapuba visszatérő Schell Gabriella azonban hosszú percekre lehúzta a rolót, a szekszárdi támadók ellenben nem tudták kihasználni a ziccereiket.

Elsősorban a jó védekezésnek köszönhetően döntetlennel fordulhattak a csapatok az utolsó öt percre. Nem volt jó előjel a szekszárdiaknak, hogy az egyik legjobbjukat, Farkas Anitát is elveszítették – az átlövő megkapta harmadik kétperces büntetését. A nagyot küzdő FGKS-s lányok azonban ezt is átvészelték, küzdeni tudásból jelesre vizsgáztak, ahogy a szurkolók is, akik régen buzdították már így az övéiket.

A bajnoki rajt előtt főpróba tehát sikerrel zárult a szekszárdiak számára, s ha ilyen játékot produkálnak a szezon hátralévő részében is, a szurkolókat újfent maguk mellé állíthatják, s akár az előző szezonban elértnél is jobb eredménnyel zárhatnak.

„Két tartalékos csapat játszott a mai kupameccsen – fogalmazott Horváth Szimonetta, a szekszárdiak edzője. – Küzdésben felülmúltuk riválisunkat. Az első félidőben voltak szép dolgaink, a másodikra viszont elfáradtunk, ennek is tudható be, hogy nem mindig a legjobb döntéseket hoztuk. Meg kell tanulni beosztani az erőnket, csak így lehetünk sikeresek az előttünk álló szezonban” – mondta.
Az FGKC szombaton kezdi meg bajnoki szereplését az NB I/B-ben, a nyitányon a Mohács otthonában szerepelnek.

Magyar Kupa, 1. forduló.

Szekszárdi FGKC–Nemzeti Kézilabda Akadémia 26–24 (15–15). Szekszárd, 300 néző. V: Fekete T., Tóth D.
Szekszárd: SCHELL – Grénus 5, FARKAS A. 6, FEHÉR T. 8 (6), Kónya 3, Gyenis 2, Tóth B. 1. Csere: Szalai (kapus), Bíró F. 1. Edzők: Horváth Szimonetta, Mészáros Melinda.
Hetesek: 9/6, ill. 3/3.
Kiállítások: 12, ill. 8 perc.

Az eredmény alakulása: 5. perc: 3–2, 10. p.: 6–4, 15. p.: 10–6, 20. p.: 12–9, 25. p.: 14–13, 38. p.: 19–19, 43. p.: 21–20, 49. p.: 22–22, 54. p.: 24–24.

Forrás: Teol.hu