Szekszárdi FGKC – NEKA 19-18 (11-6) Felnőtt mérkőzés

Küzdöttünk, küzdöttünk, küszködtünk, de kiszenvedtük a nagyon értékes győzelmet!!

Vezette: Sándor, Szabó   300 néző

Szekszárdi FGKC: PÁLINKÁS(k) – Grénus 2 – Weigel 7/5 – Gindeli – Nagy 1 – Nick 2 – TAUKER ERIKA 3 Cs: Tancz(k) – Fehér 1 – GYENIS – Tóth 2 – Kónya 1

7 m-es: 5/5, illetve 6/4.       Kiállítás: 4 perc, illetve 4 perc.

Várható volt, hogy a szerdán mutatott játékhoz viszonyítva mindkét együttes a védekezésén próbált keményíteni, javítani. Nehezen jutottak helyzetbe a csapatok, de mi tudtunk egy-két váratlant húzni. Nick V. két betöréses gólja után Pálinkás V. többször is remekül indította Tauker Erikát. A védekezésünk kiválóan működött, komoly előnyt szorgoskodtunk össze (15. perc 7-2). A félidő második részében az időnkénti fegyelmezetlenségek, kihagyott helyzetek miatt nem tudtuk növelni a különbséget. A folytatásban két gyors vendég gólra rögtön válaszoltunk (35. perc 13-8). Innen jött a „fekete leves”. Támadásban zsinórban adtuk el a labdákat és a védekezésünk is visszaesett (43. perc 13-12). Grénus G. betörésből volt eredményes, majd Kónya D. átlövését ütötte kapujába a vendégek „hálóőre”. Ideiglenesen megállítottuk az akadémisták felzárkózását (46. perc 15-13). Folytatódtak a hibák, megfordult az eredmény (20. perc 15-16). Hazai időkérés után Fehér T. és Gyenis P. „gyártott” egy-egy büntetőt, amiket Weigel Z. értékesített. Pálinkás V. többször remekül hárított, majd Nagy Sz. ütemtelen átlövése vágódott a ” ficakba” (57. perc 18-16). Mielőtt megnyugodhatunk volna, az ellenféltől Horváth L. talán még nagyobb gólt lőtt. Majd kicselezve a teljes belső védelmünket, kiegyenlített. Az utolsó támadásunknál Fehér T. játszotta be a labdát Gyenis P.-nak, aki „kibirkózta” a büntetőt, sőt, emberelőnybe is kerültünk. Weigel Z. kíméletlen ítélet végrehajtónak bizonyult. 50 másodperc maradt a vendégeknek. Többször sikeresen megállítottuk a támadást, majd a végén a mezőny legjobbja, Pálinkás V. védte az ellenfél átlövését.

Tabajdi Ferenc: Tudtuk, hogy a védekezésünkön javítanunk kell, de nem gondoltam, hogy a támadásunk ennyire visszaesik a szerdai mérkőzés óta. Átlövésből gyenge 24%-t teljesítettünk (szerdán 52% volt), ami nagyon megnehezítette a „vonalazó emberek” helyzetét is. Amit viszont ki kell emelni, hogy a sokadik mérkőzésünket az utolsó 10 percben, hátrányból felállva nyertük meg. A küzdeni tudásért dicséret illeti a lányokat.