Szekszárdi FGKC – Győri AUDI ETO KC II. 26-27 (14-16) Felnőtt mérkőzés

A szerencsével sem hadilábon álló győri fiatalok elvitték a két pontot.

Vezette: Csányi, Zörgő   250 néző

Szekszárdi FGKC: Pálinkás(k) – Grénus 1 – Weigel 11/5 – Gindeli 1 – GYENIS 1 – FEHÉR 4 – Tauker Erika 3
Cs: Tancz(k) – Tóth 1 – Nick 4

7 m-es: 5/5, illetve 2/2.       Kiállítás: 4 perc, illetve 12 perc.

Könnyedén lőttük a gólokat, de a védekezésünk teljesen passzív volt az első félidőben. A belső védőink – Gyenis P. kivételével – szinte nem is ütköztek, nem volt szabálytalanság a védekezésükben. Az ügyes győri fiatalok főleg test melletti átlövésekből voltak eredményesek. Végig egy-egy gól volt a különbség, de a vendégek az utolsó fél percben kétszer betaláltak, így kialakult a legnagyobb különbség (14-16). A második félidőben javult a védekezésünk, Pálinkás V. is jól védett, de a görcsös akaratból támadásban jöttek a hibák. Kihagyott ziccerek, eladott labdák, amikből büntetett az ellenfél. 10 perccel a vége előtt kiegyenlítettünk (21-21). Kis szerencsével, és játékvezetői segédlettel megint előnyt szereztek a zöld-fehérek, amit a végéig már csak egy gólra tudtunk csökkenteni.

Tabajdi Ferenc: Nem kezdtük elég élesen a meccset, a védekezésünk komolytalan volt. A második félidőben próbáltunk váltani, de folyamatosan jöttek a hibák. Amelyik csapat többet tesz a győzelemért, az mellé a szerencse is odaáll, sajnos ez is beigazolódott.