Mohácsi TE-Szekszárdi FGKC 16-34 (7-18) Felnőtt mérkőzés

A 13. percben már 10 volt közte!!

Vezette: Bodó, Kékesi   200 néző

Szekszárdi FGKC: SCHELL(k) – GRÉNUS 8 – Fauszt 2 – WEIGEL 9/5 – GULYA 3 – VASAS 6 – Reisch 4 Cs:Tóth 1 – NAGY 1

7 m-s: 6/5, illetve 6/5.       Kiállítás: 14 perc, illetve 14 perc.

Viszonylag kevés hazai néző, és sok szekszárdi szurkoló előtt kezdődött a mérkőzés. Remekül kezdett a csapatunk. Védekezésben csak átlövésekig jutottak el a vendéglátók, amit sáncoltunk, vagy Schell hárított könnyedén. Elöl pedig a remekül kezdő Vasas E. vezérletével percenként lőttük a gólokat (8.perc 0-8). Kaptunk egy gólt büntetőből, de hamar meg lett a tíz is (13.perc 1-11). A félidő második felében csökkent a góltermelés, ziccereket és büntetőt hibáztunk, az ellenfélnél pedig a “meglepetés emberek” többször eredményesek voltak. Alig változott a különbség. A második játékrész elején beragadtunk, öt perc gólszünettel kezdtünk. Habár csak két gólt lőtt az ellenfél, de tízen belülre kerültek, percekre belelkesültek a mérkőzést fásultan figyelő hazai nézők. Rendeztük a sorokat, növeltük az előnyt (40.perc 10-22). A következő percekben felváltva estek a gólok. Grénus G. volt az, akire ezekben a nehezebb időszakokban is mindig számítani lehetett(48.perc 13-25). Fauszt É. helyett Weigel Z. került lövőbe, aki szép gólokat szerzett, most akcióból is. Nagy Sz. és Tóth B. is remekül kapcsolódott be, így a végéig komolyan nőtt a különbség. A szép számmal elkísérő szurkolók vastapssal jutalmazták a lányok teljesítményét. Reméljük a jövő héten a NEKA ellen is sokan eljönnek segíteni.

Tabajdi Ferenc: Nagyon készültünk a meccsre, és legnagyobb örömömre a koncentrációnk is kiváló volt. A nagy előny birtokában néha kicsit könnyelműbbek voltunk, de ezt próbáltam szűkíteni. A tavaszi legjobb teljesítményünk volt, de jövő héten még több kell, különösen a helyzetek kihasználásában.

arrow-up