Mohácsi TE 1888 – Szekszárdi FGKC 23-24 (11-14) NBI/B Felnőtt mérkőzés

Nagyon várt győzelem idegenben ezen a különleges összecsapáson!

Vezette: Hantos D., Rózsahegyi B.   350 néző

Kiállítás: 6 perc, illetve 12 perc.

7m-es: 7/5, illetve 0.

Szekszárdi FGKC: SCHELL (kapus) – GRÉNUS 5 – FEHÉR 4 – NAGY 5 – Gyenis 1 – KAVECZKI 6 – KÓNYA 3
Csere: Tutti – Tóth

A különleges jelzőt azért érdemelte ki a mérkőzés, mert azonos edzők dolgoztak mindkét helyen, illetve a játékosok közül sokan játszottak mindkét csapatban. Most is szerepelt két szekszárdi a mohácsi csapatban, és két mohácsi származású játékos a mi színeinkben. Sajnos a sérültek nem vállalták a játékot, így tulajdonképpen csak beállóban rendelkeztünk felnőtt korú cserével.
Szép számú közönség előtt kezdődött a találkozó, mi jobban kezdtünk. Fehér T. kettő, és Grénus G. góljaival előnyt szereztünk (6. perc 0-3). Kaló Zs. vette hátára a hazaiakat, nem tudtuk tartani, így gyorsan jött az egyenlítés (10. perc 3-3). Kaveczki E.-val ketten felváltva voltak eredményesek, majd egy kihagyott mohácsi büntető ellenére előnyt szereztek a vendéglátók (20. perc 8-6). Szerencsére Nagy Sz. és Kónya D. is beszállt a góltermelésbe, javult a védekezésünk, megfordítottuk az eredményt (29. perc 9-12). Az utolsó percben még két-két gól esett. A piros-feketék utolsó találata – a dudaszó előtt – egy teljesen szabálytalan középkezdés után született.
A második félidő egy üldözőversenyhez hasonlított, a házigazdák folyamatosan közelítettek, de mi újra meg újra előnyt tudtunk szerezni. Mindkét csapat sokat hibázott. A hazaiak főleg az eladott labdákban, mi pedig a kihagyott helyzetekben jártunk az élen. A csere nélkül játszó külső sorunkon egyre jobban látszott a fáradtság, de amikor közelített az ellenfél, a feljavult Schell G. védésekkel tudott segíteni. A mérkőzés krónikájához hozzátartozik, hogy mindkét szurkolótábor sokat háborgott a következetlen bírói ítéletek miatt. Zsolt K. két góljával egyenlített a szívósan küzdő hazai gárda (55. perc 21-21 ). Kaveczki E. emberhátrányban és passzívnál bevert egy átlövést, majd Kónya D. lopott el egy labdát, az indításából Grénus G. volt eredményes ( 57. perc 21-23). Kaló Zs. lőtt egy gólt, majd egy kihagyott helyzetünk után ismét támadott a Mohács. Gyenis P.-t kiállították, az utána történő húzásból Udvardi L. egyenlített. Emberhátrányban támadtunk, majd 13 másodperccel a vége előtt időt kértünk. A passzív jelzés miatt csak egy passzra és lövésre volt lehetőségünk. De Kaveczki E. ismét bizonyította képességeit, megismételte a pár perccel előtti jelenetet és ismét betalált. Jött a hazai időkérés, de csak négy másodperc maradt. Zsolt K. lövését Schell G. kiütötte, amit az egyik mohácsi játékos röplabdás módon a kapuba ütött. Szerencsére ez már időn túl sikerült. Nagyon értékes győzelmet arattunk, amivel magunk mögött tartottuk a nagyatádiakat, és egy kicsit leszakítottuk a mohácsi gárdát.

Horváth Szimonetta: Ma a győzelem volt a fontos, nem a kimagasló játék. Sok hibával tarkított mérkőzésen, nagy küzdelemben – talán egy kis szerencsével is -, de elértük célunkat. A most következő két hét szünetben remélem sérültjeink felgyógyulnak, és így a bajnokság finisében is hasonlóan eredményesen tudunk szerepelni. Külön szeretném megköszönni, hogy nagyon sokan kísértek el minket Mohácsra, nekik ajánlom a győzelmünket.