Csörgőlabda bajnokság 2. forduló

Túl vagyunk a második fordulón is.

A csörgőlabda bajnokság december 9-i mérkőzésein ismét a Neumann János Számítástechnikai Szakgimnázium sportcsarnokában léptünk pályára.
Már az elején nehézségekbe ütköztünk, ugyanis a csapatból két játékos késéssel érkezett, a harmadik tagja pedig Szolnokról utazott a versenyre. Az első találkozónk a bemelegítés meccse volt, így a jóval esélyesebb Tatabányától kaptunk ki. A visszavágóra felszívta magát az együttes, de az utolsó öt percre elfogyott a koncentráció és zsinórban kaptunk négy gólt, így ez a mérkőzésünk is vereséggel zárult. A fordulóban születtek meglepetések, így a GYDSE gárdája megverte Sárospatakot, ami a mi szempontunkból nagyon jó.
Aztán jött a hidegzuhany. Talán a túlzott önbizalom, vagy a hatalmas akarási vágy, de saját magunknak tettük nehézzé a következő három összecsapást. Sajnos mind a három „csata” vereséggel zárult. A fordulók végén kis csapatunk szárnyaszegetten utazott hazafelé, de kitartással és fegyelmezettséggel, és még több elszántsággal várjuk a következő fordulót.

Borbás László edző