Kategória Utánpótlás

Mérkőzés újra veletek!

Kedves szurkolóink!

A Belügyminiszter 3/2021. (IV.30.) BM határozata értelmében 2021. május 1-től a védettségi igazolvánnyal rendelkezők, valamint a felügyeletük alatt lévő kiskorú nézők számára ismét látogathatók a sportesemények, így a kézilabda-mérkőzések is.
Eszerint a május 8-án, szombaton 18 órakor kezdődő Szekszárdi FGKC – NEKA női NB I/B-s hazai felnőtt mérkőzés is nézők előtt rendezhető meg. A Városi Sportcsarnokban lebonyolítandó találkozóra jegyek a helyszínen vásárolhatóak meg, ugyanakkor a szurkolók részvétele az alábbi feltételekhez kötött.

Fontos hangsúlyozni, hogy a védettségi igazolvány kizárólag valamilyen fényképes személyazonosító igazolvány felmutatásával együtt érvényes. Az igazolványok meglétét a beléptetésnél ellenőrzik.
Megkérjük a meccsre kilátogatókat, hogy felelősségteljes viselkedésükkel és a szabályok betartásával segítsék a biztonsági szolgálat munkáját.
A Magyar Kézilabda Szövetség üdvözli a szurkolók visszatérésének lehetőségét a találkozókra. Emellett a csapatok, a játékosok és a sportszakemberek védelme érdekében ajánlásokat fogalmazott meg a sportszervezetek számára a mérkőzések megrendezésével kapcsolatban. Ezen iránymutatásokat figyelembe véve a Fekete Gólyák hazai mérkőzéseire az egyesület vezetőségének döntései a következők:

– A szabályos, orrot és szájat egyaránt eltakaró maszk viselése a sportlétesítmény egész területén kötelező, minden, a jegyzőkönyvbe beírt játékoson és hivatalos személyen, valamint a műsorközlőn kívüli mérkőzés-látogató és résztvevő, szervező számára!

– Kérjük, hogy lehetőleg a sportrendezvényen olyan nézők vegyenek részt, akik a második oltásukat is megkapták.

– A beteg (lázas), kontakt személyként megjelölt játékosok, nézők és egyéb résztvevők a sporteseményeken nem vehetnek részt.

Beléptetés csak:
– testhőmérséklet mérése
– fertőtlenítő kötelező használata
– és a szabályos, orrot és szájat egyaránt eltakaró maszk viselésének ellenőrzése után történik.

– A nézőtéri szektorok első sora el lesz kerítve, ide a nézők nem ülhetnek. Kérjük, hogy a nem egy háztartásban élők lehetőség szerint az ülőhelyek között biztosítsanak megfelelő távolságot.

Gyertek, biztassuk együtt Gólyáinkat!
Hajrá FGKC!

MKSZ Covid protokol ajánlása…

Bővebben

TE voltál mindenki PAPIJA!

Bővebben

Gyermekbajnokság LU14

Tisztelt Szülők és Sportbarátok!

A Szekszárdi Fekete Gólyák Kézilabda Club elnöksége úgy határozott, hogy a Gyermekbajnokság LU14 Terület (2007-2008)V/B csoportjának 2020. szeptember 20-ra kiírt első fordulóját ZÁRT KAPUK MÖGÖTT rendezi meg.

Köszönjük megértésüket!

Bővebben

Rendezési előírások

Bővebben

Toborzó

Bővebben