Szekszárdi FGKC – Veszprém Pannon SE  27-25 (13-17) NB II felnőtt mérkőzés

Példás küzdeni tudással értékes győzelem!

Vezette: Kovács-Sebők S., Réti R.   150 néző
Kiállítások: 6 perc, illetve 10 perc.

Hétméteresek: 6/5, illetve 3/1.

Szekszárdi FGKC: Szalai Sz. (kapus) – Kapás T. 4 – NAGY SZ. 5/1 – TÓTH B. 2 – Bencze D. – FEHÉR T. 9/4 – REISCH G. 6
Csere: Nagy A. (kapus) – Biró F. 1

Az óriási fizikai fölényben levő veszprémiek ellen nagy akarattal kezdtünk, mindkét csapat jól védekezett (7. perc 1-1). Belelendültek a vendégek, így egyre nehezebb feladatot okozott a két magas átlövőjük, illetve a beállósuk. Sajnos a kapuból sem jött segítség, a kilencesen kivűlről nagyon sok gólt kaptunk. Mi nehezen törtük fel a falukat, de tartottuk az eredményt (20. perc 10-10). A következő hat percben több hibát követtünk el, mint az egész félidőben. Eladott labdák, kihagyott helyzetek, büntetett az ellenfél (26. perc 10-16). A félidő befejezéséig kicsit közelebb jöttünk.
Nagyon koncentrált, határozott védekezéssel kezdtük a második játékrészt, de továbbra is nehezen jutottunk helyzethez. Hat percig nem esett gól, majd megfeleztük a különbséget (40. perc 17-19). Bencze D.-t kiállították, a két perc alatt viszont két büntetőt is rontottak a vendégek. Tovább közelítettünk, sőt Nagy Sz. – passzívnál – pazar átlövés góljával kiegyenlítettünk (48. perc 20-20). A mérkőzés utolsó harmadára Szalai Sz. teljesítménye is feljavult a kapuban. A látogatók időkérése után Fehér T. gyönyörű lerohanás góljával átvettük a vezetést. Németh K. ötlépéses ziccerét megadták a játékvezetők, de a második félidőben remekül teljesítő Reisch G. szélső góljával és Fehér T. büntetőjével már kettővel mentünk (52. perc 23-21). Mindig feljöttek egy gólra a vendégek, de Reisch G. és Fehér T. biztos kezű volt (59. perc 26-25). Biró F. tört be, büntetőt és kiállítást harcolt ki. Fehér T. negyedszer is belőtte a hétméterest, majd egy Szonja hárítással zárult a vendégek utolsó támadása.

Tabajdi Ferenc: Nagyon rég volt, hogy egy mérkőzés ilyen közel állt volna a lelkemhez.
Volt egy rövid holtpontunk, de igazából végig példamutatóan küzdöttünk. Lehet, hogy nem a Veszprém az osztály legjobb csapata, de nekünk a legnehezebb ellenfél a fizikai paraméterek okán. A második félidei védekezés miatt minden pályán levő játékosom komoly dicséretet érdemel.

Külön szeretném megköszönni Farkas Petinek és a szurkolóinknak, hogy a nézőtér is a régi szép időket idézte.

felvétel a mérkőzésről…

Hányadik helyen végzünk a 2019/2020 bajnokságban?

Szavazás eredménye

Betöltés ... Betöltés ...