Szekszárdi FGKC – Vasas SC 21-13 (11-6) felnőtt mérkőzés

Nagy akarat, remek védekezés, csapategység!

Vezette: Horváth, Marton 300 néző

Szekszárdi FGKC: SCHELL(k) – Grénus 1 – Nagy Sz. 2 – Horváth 2/1 – GULYA 1 – Vasas 7/2 – REISCH 2
Cs:Tóth 2 – FAUSZT 6

7 m-es: 5/3, illetve 2/2.
Kiállítás: 8 perc, illetve 10 perc.

A tavalyi utolsó bajnoki mérkőzés összefüggésében nagy meglepetést okozott a bíró küldés.
A bajnoki döntőre az utolsó fordulóban nem tudtuk kilobbizni, hogy NB-I-s páros fújjon, most az első számú magyar duó érkezett az első fordulóban…?! A kispadok, játékosok így a játékkal voltak elfoglalva, tisztelték a sporikat, akik a saját szintjükön teljesítettek.
Nagy küzdelemmel, remek védekezésekkel kezdődött a találkozó, a kapusok is kiválóan teljesítettek, így alig született gól (11.perc 2-1). A 17.percben (4-2) beszállt a játékba a sérülés miatt pihentetett Fauszt É., az ő vezérletével növeltük az előnyünket (20.perc 8-3). A nyitott védekezésben hibákat követtünk el – talán a fáradtság okaként – közelített az ellenfél (23.perc 9-6). Váltottunk hatos falra, ami a mérkőzés végéig megoldhatatlan feladat elé állította a pestieket. A félidőben még két gólt szereztünk, és 5 gólos előnnyel mehettünk pihenni.
fgkc_vasasA második játékrész elején még egyszer próbálta rendezni sorait a kék-piros alakulat (39.perc 13-9).
Hiába hagytunk ki büntetőket, ziccereket, a pazar védekezésünk miatt folyamatosan nőtt a különbség. Vasas E. bejátszásából Gulya K. lőtte az utolsó gólunkat az utolsó másodpercekben. A végig remekül szurkoló „B” közép és a nézők állva tapsolva köszönték meg a remek mérkőzést és a biztos győzelmet.

Tabajdi Ferenc: Tudtuk, hogy a jól védekező és remek kapusokkal rendelkező ellenfelünket a saját fegyverükkel győzhetjük le. Schell G. az első félidőben remekelt és a védekezésünk is egyre jobb lett. Itt szinte mindenkit dicsérni tudok. Támadásban elsősorban Fauszt É. emelhető ki, de Vasas E. gólpasszai és beállósaink komoly munkája is kellett a sikerhez. Remélem, hogy ebből az akaratból, koncentrációból a bajnokság többi mérkőzésén is tudunk mutatni.

 arrow-up