Mohácsi TE – Szekszárdi FGKC 22-26 (13-13) felnőtt mérkőzés

Győzelmünket az ellenfél kapusának parádéi nehezítették meg.

Vezette: Baranyai, Baranyai  300 néző

Szekszárdi FGKC: Schell(k) – GRÉNUS 5 – Farkas 3 – Nagy 2 – Gulya 1 – Vasas 6/2 – Reisch 7 Cs: Mészáros(k) – Horváth 2/1 – Tóth

7m-s: 7/6, illetve 6/3.       Kiállítás: 16 perc, illetve 14 perc.

Remek védekezéssel kezdtük a mérkőzést. Az első négy perc gólcsendje után három gólos előnyt szereztünk (8.perc 1-4). Duplája is lehetett volna, hiszen jó indulásokból ziccer helyzetekbe kerültünk, sajnos ezeket elhibáztuk. Az ellenfelünk – kihasználva a gyengülő védekezésünket – szívós munkával utolért minket (26.perc 11-11). A félidő végéig még kétszer szereztünk vezetést, de a mohácsi csapat egyenlített.

A második félidő elején ismét kihagytunk egy büntetőt, sokat hibáztunk, így a házigazdák a találkozón először és utoljára átvették a vezetést (5.perc 14-13). Grénus 2, illetve Reisch 1 szélről lőtt góljával gyorsan visszavettük az előnyt (7.perc 14-16). Hibáink ellenére is sikerült megduplázni a különbséget (20.perc 19-23). A fáradó hazaiak ellen egyre könnyebben kerültünk helyzetbe, de jöttek a kihagyott ziccerek és a büntető, az ellenfél kapusa parádézott. Sikerült visszazárkózniuk két gólra (25.perc 22-24). Szerencsére a mérkőzésen haloványan teljesítő kapusaink közül Mészáros a végén 2-3 remek védéssel segítette a csapatot. Az utolsó percben lőtt két szekszárdi góllal alakult ki a végeredmény.

Két eseményre mindenképpen vissza kell térnünk.

– Az 55. percben a lerohanásban passzoló Gulya K.-t a mohácsiak 9-s számú játékosa oldalról meglökte, aki súlyos térdsérülést szenvedett, hordágyon hagyta el a pályát.

– A hazaiak 21-s számú játékosa a mérkőzés utolsó percében egy súlyos, sportszerűtlen lerántás miatt piros lapot érdemelt volna. A hazaiakat – különösen a második félidőben – támogató játékvezetők megelégedtek egy két perces kiállítással.

Tabajdi Ferenc: A kihagyott 8 ziccer és 3 büntető meghatározta a mérkőzés nehézségét. A Kriszta sérülése nagyon nehéz helyzetbe hozta az egyébként is szűk keretünket. Mielőbbi felépülést kívánok neki.

arrow-up