Szekszárdi FGKC – DKKA NKFT U19  23-21 (15-9) NB I/B felnőtt mérkőzés

A remek 35 perc előnye kitartott a végéig!

Vezette: Csányi T., Drinóczi B.   200 néző

Kiállítás: 14 perc, illetve 12 perc + 1 kizárás (3×2 perc)

7m-es: 7/4, illetve 8/7.

Szekszárdi FGKC: Schell G. (kapus) – SZITA K. 3 – FARKAS A. 6 – Nagy Sz. 3/3 – GYENIS P. 3 – Fehér T. 3/1 – Reisch G. 5
Csere: Biró F. – Tóth B.

Az első negyedórában felváltva estek a gólok. Látszott, hogy a védekezésünk jól üzemel, de elől két büntetőt és egy indulás ziccert hibáztunk, így nem tudtunk előnyt szerezni. Szita K. hármat lőtt az ötből (15. perc 5-5). Gyenis P. beálló góljával először lett kettő, majd a tovább javuló védekezésünknek köszönhetően folyamatosan nőtt a különbség. A félidő végére már minden mezőnyjátékosunk legalább két gólt lőtt. Schell G. szélről jól védett, így könnyítette a védekezésünket.
A második szakasz elején kicsit „bent maradtunk az öltözőben”. Szerencsére az ellenfél is hibázott. Időkérés után három percen belül hármat lőttünk (36. perc 18-9). Aki úgy hitte, hogy eldőlt a mérkőzés, nagyot tévedett.  A 36 perc alatt 9 gólt kapó csapatunk most 3 perc alatt kapott 5-t (39. perc 18-14). Elkapkodott lövések, eladott labdák és az ebből kapott lerohanásgólok „látóközelbe” hozták a vendégeket. Farkas A. átlövése törte meg a dunaújvárosi sorozatot. Mindkét csapat keményen küzdött a gólokért, de inkább a védekezés dominált, kevés találat esett (51. perc 21-17). Kaptunk két gólt – egyet átlövésből, egyet büntetőből -, ráadásul emberhátrányba kerültünk (53. perc 21-19 ). Rögtön eladtuk a labdát, szerencsére a fehér-feketék egy technikai hibával válaszoltak. Gyenis P.-t rántották le durván, a kiállítás elmaradt, a büntetőt pedig Nagy Sz. elhibázta. Kivédekezett támadás után korrigálta a hibáját, csak büntetőt érően tudták szerelni. Fehér T. ezt értékesítette (57. perc 22-19). Farkas A. hibázott komolyat védekezésben, de egy gyönyörű átlövésgóllal rögtön javított (58. perc 23-20). Reisch G. szerzett labdát védekezésben. 58:52-nél időt kértünk. Az utolsó egy perc a játékvezetőkről szólt, már a második szabályos gólunkat vették el tévesen. Majd Tóth B.-nak fújtak lépéshibát, megint csak helytelenül. Egy kapott gól még belefért, maradt kettő. A közönség vastapssal köszöntötte a nagyot küzdő lányainkat.
Gyenis P.-t a mérkőzés után kórházba szállították. A diagnózis alapján reménykedünk, hogy a két hét múlva játszandó, újabb fontos mérkőzésünkre bevethető lesz.

Tabajdi Ferenc: Nagyot küzdöttek a lányok, időnként szép dolgokat is csináltunk, főleg védekezésben, de támadásban is. A komoly akaratot, eltökéltséget bizonyítja, hogy 21 eladott labda és technikai hiba ellenére is győzelmet arattunk. Nem emlékszem, hogy ilyen mutatókkal valaha is nyertünk volna mérkőzést.

felvétel a mérkőzésről…