Győri Audi ETO KC U 19 – Szekszárdi FGKC  40-30 (19-13) NB I/B felnőtt mérkőzés

Nem voltunk azonos súlycsoportban!

Vezette: Kovács T., Mándli B.   100 néző

Kiállítás: 12 perc, illetve 12 perc + 1 kizárás (ebből 3×2 perc = 1 piros lap Farkas A.)

7m-es: 2/2, illetve 4/4.

Szekszárdi FGKC: Schell G. (kapus) – Szita K. – Farkas A. 1 – NAGY SZ. 6/4 – Gyenis P. 8 – FEHÉR T. 6 – REISCH G. 4
Csere: Szalai Sz. (kapus) – Biró F. 4 – Tóth B. 1 – Balázs K. – Bencze D.

Az óriási fizikai fölényben levő hazaiakkal nem bírtunk védekezésben, de a remekül kezdő Gyenis P.-t tömtük labdával, és ő lőtte a gólokat, vagy büntetőket harcolt ki (6. perc 6-5). Jöttek a hibák támadásban, de sokáig szorossá tudtuk tenni az eredményt (23. perc 14-12). Ha a játékvezetők a faultokat és a lépéshibákat azonos szinten ítélik meg, más is lehetett volna a különbség. Az utolsó szakaszban Gyenis P. már az ötödik ziccerét hagyta ki, Farkas A. pedig sokadik eladott labdájánál járt, így a félidő végéig megnőtt a különbség.

Jól kezdődött a második játékrész, Fehér T. pazar átlövésgólokat lőtt, de Nagy Sz. és Reisch G. is többször betalált. Zárkóztunk annak ellenére, hogy Farkas A. megkapta harmadik kiállítását (45. perc 27-24). Még egy büntetést kaptunk, és a kettős hátrányban kapott gólokkal véglegesen eldőlt a mérkőzés (47. perc 30-24). A végére elfáradtunk, még jobban kijött a fizikai különbség. Schell G. bravúrosan hárította a ziccereket, de az átlövésekkel szemben tehetetlen volt. A győri fiatalok könnyedén lőtték góljaikat, nálunk még Fehér T. és Biró F. tudott még eredményes lenni. Sajnos ezzel a vereséggel a szekszárdi csapat egy ponttal kevesebbet szerezve kiesett az NB I/B-ből.

Tabajdi Ferenc: Nagyon szomorú vagyok, de nem a mai mérkőzés miatt. Ma is voltak lyukas posztjaink, de ezzel a hozzáállással simán bent lehetett volna maradni. A legerősebb összeállításával szereplő hazaikat 45 percig komoly küzdelemre késztettük, minden nehézségünk és külső tényező ellenére.

felvétel a mérkőzésről…