Marcali VSZSE – Szekszárdi FGKC   19-46 (8-22) NBI/B Felnőtt mérkőzés

Szétfutottuk a hazai csapatot!

Vezette: Bátori B., Szécsi Lantos B.   100 néző

Kiállítás: 12 perc, illetve 6 perc.

7m-es: 5/3, illetve 4/3.

Szekszárdi FGKC: Schell (kapus) – GRÉNUS 7 – Fehér 2 – NAGY 7/3 – GYENIS 4 – KAVECZKI 10 – TAUKER ERIKA 10
Csere: Szalai (kapus) – Tóth 1 – KÓNYA 3 – Ambrus – Tutti – Weigel – Bíró 2

Sorozatban harmadik idegenbeli mérkőzésünket játszottuk. Fehér T. egész héten nem edzett, de vállalta a játékot. Hosszú idő után Weigel Z. is a csapatba került – bár még csak védekezésben tudott segíteni a gárdának – egy rövid időszakra. Betegsége miatt a mai hiányzónk Horváth Szimonetta, az edzőnk volt.
Habár az első gólunk után még jött az egyenlítés, de folyamatosan nőtt az előnyünk. A támadásaink nagy zömét lerohanásból fejeztük be pillanatok alatt, így főleg a mi kapunk előtt telt az idő nagy része. Volt türelmünk a védekezéshez is, csak az ellenfél alacsony, de nagyon agilis irányítójával gyűlt meg időnként a bajunk (20. perc 4-15). A következő négy percben elkezdtünk könnyelműsködni, kihagyott ziccerek, eladott labdák jellemezték a játékunkat (24. perc 7-16). A Szimót helyettesítő Tabajdi F. időt kért, és felemelt hanggal kérte, hogy térjünk vissza az eredeti „verzióhoz”. Kisebb zökkenővel, de sikerült, így a pihenőre 14 gólos előnnyel mehettünk.
A második félidő is hasonló forgatókönyv szerint kezdődött. Gyors gólváltás után folyamatosan növeltük az előnyünket (47. perc 14-36). A védekezésben voltak hibák, de a jó támadójátékunk miatt tovább nőtt a különbség, pedig rövidebb-hosszabb időre minden játékosunk lehetőséget kapott. Mindenképpen meg kell említeni, hogy a szezon legjobb játékvezetését láttuk. Sem a két kispad, de még a mindig kritikus közönség sem nagyon talált kivetni valót a bírók működésében.

Tabajdi Ferenc: A legfontosabb, hogy gyors gyógyulást kívánok a Szimónak. A játékosoknak pedig gratulálok a nyújtott teljesítményhez. Szinte csak kiemelkedő vagy jó osztályzatot lehetne ma kiosztani a lányok között. Azt a négy percet pedig felejtsük el, valószínűleg csak ki akarták próbálni a jelenlegi tűrőképességemet.

felvétel a mérkőzésről…