Győri Audi ETO KC IV. – Szekszárdi FGKC  27-30 (10-18) Leány Serdülő II. osztály

Leány serdülő II. osztály-Nyugat

9. forduló

Vezette: Burzán B., Krupánszki K.

Kiállítások: 6 perc, illetve 12 perc.

Hétméteresek: 5/5, illetve 5/4.

Szekszárdi FGKC: Kocsis L. (kapus) – Karé K. – Bordán A. 5/1 – Kocsis A. 4 – Bognár Zs. 5 – Szolnoki N. 5 – Szentes L. 8/1
Csere: Karaszi L. (kapus ) – Lambert V. – Daradics E. – Badacsonyi E. 2/2 – Szabó Cs. 1 – Szekeres L. – Doroghi P. – Baksai B.

Borbándi István: Egy megnyert mérkőzést tettünk nagyon szorossá, 35 percig nagyon fegyelmezetten és tudatosan támadtunk és védekeztünk, ekkor az eredmény 23-14 volt. Ezután buta hibákat vétettünk, 9 perc alatt 11-3-as periódust produkált a hazai csapat. Igaz, hogy ebben az időszakban végig emberhátrányban voltunk, sőt kettősben is. Ez azonban nem mentség a fegyelmezetlenségre. Az utolsó 4 percben viszont megint a mi akaratunk érvényesült és megérdemelten nyertünk. Sokat kell még tanulni, hogy az ilyen találkozókat is végig koncentrálva tudjuk lehozni. Dicséret illeti a csapatot, mert végig küzdöttek és nem adták fel a hibák ellenére sem a mérkőzést, mentálisan nagyon erősek voltunk.